Hajnalhasadás

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

A kis merliniánus, ahogy követi a SZERelme válaszlevelét, elszalad egy utcai árusnál, melynek kocsiján tejet adó tehenek és a BEN látható. Kiírásként pedig GOLDENBERG, vagyis ARANYHEGY. BEN Egyiptomban a Fény, mint Fiú, aki Jézus. Benu pedig a FŐNIX volt, akit egyes keresztények Jézussal is azonosítanak. Ben-ként nevezték a Vénusz bolygót is, aminek tranzitja 2012 június 5-6-án történik, pár nappal a londoni Big Ben nevü óra indításának 153. évfordulója után. Vénusz a Hajnalcsillag, Jézus pedig elmondta hogy "AKI GYŐZ ANNAK ADOM A HAJNALCSILLAGOT".
Nem árt felhívni a figyelmet, hogy mind Jézus, mind Ízisz azonosítva van a Vénusszal és a Szíriusszal is.
Sopdet, akit tehénlént ábrázoltak Egyiptomban a Szíriusz:
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/varazslotanonc_ben-_aranyhegy.jpg?50090817http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/sopdet_cow.jpg?27429103
A kis merliniánus csak fut és fut, míg elszalad egy korona mellett, és odaér az ARCANA CABANA ablakához, melyen szerepel a 888 Jézus/Iesous görög gemátriai megfelelője, Jerry Bruckheimer mellett. Bruckheimer logója egy FA az út mellett, amibe belecsap a villám. Minden filmjénél bemutatják, jelezve az üzenetek elrejtését.
       http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/varazslotanonc_888_es_korona.jpg?88350679   
A 10 évvel későbbi merliniánus Bonaparte Napoleonról írt esszét, persze 9 évesen. Napoleon a lodi cstában nyerte el katonáinak bizalmát és hűségét. A lodi csatában 153 ember volt a veszteség.
Miután Cage SASal visszaszáll a 42. utcai Chrysler Buildingre, egy fehér galambot dédelget.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/varaszlotanonc_-_napoleon_9_galamb.jpg?18605755
Cage a bikával a kilencesnél viaskodik, amely egy Wolksvagen bogarat (Nap) öklel fel. A bikát pedig legyőzi a sas. A film SZER-ELEM-el és a 42. utcai  SAS repülésével zárul.
                http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/varazslotanonc_bika_es_sas_kuzdelme.jpg?35103228
A SAS Zeusz/Jupiter madara, miként a 42 is a Jupiter alkímiai szimbólumába rejtett szám, de ezen kívül ősi Napjelkép is.
A Halakból a Vízöntőbe annyit jelent, hogy áttérünk a 4 AEON felosztásban a Bikából a Sasba, az Oroszlánnal szembe. Bika felökleli a Wolksvagent (Nap), a SAS pedig legyőzi a Bikát, kezdődik az új AEON
http://1.bp.blogspot.com/_WJOyqmg_gpc/Sa9XD-bssQI/AAAAAAAAA6c/RkjIpk6ydW0/s320/Zodiac_Wheel_Equinox_Cross.jpghttp://illuminatimatrix.files.wordpress.com/2009/09/vw-666-beetle-flu-bug.jpg?w=480&h=600
2012-től beszüntetik a bikaviadalt Spanyolországban. A törvénytervezet 2012 január 1-vel lép hatályba.
A torreádor és a bika harcáról már írtam a 2012 - ATLANTISZ cikkben.
A torreádor a bikát az égi Bika csillagkép Pleiádokat tartalmazó területén döfi le.
http://lh5.ggpht.com/_6hgSmco4R9M/SZYgKzFXhQI/AAAAAAAAAoA/TsnMLNknp4k/10_Keane_pleiades_thumb%5B3%5D.gif?imgmax=800http://lh6.ggpht.com/_6hgSmco4R9M/SZYgHw6cr4I/AAAAAAAAAns/bgXUUhVr5Ko/10_Pleides_Bull_thumb%5B3%5D.gif?imgmax=800
                          Ez szerepel a Mithras kultuszban is.
                         http://lh4.ggpht.com/_6hgSmco4R9M/SZYgIpynGlI/AAAAAAAAAnw/GvDy9C05uCE/10_Mithra_stabbing_Taurus_thumb%5B3%5D.gif?imgmax=800
 Mithrász napisten megszületik a tojásból (Museum of Newcastle-on-Tyne)
                       http://farm6.static.flickr.com/5203/5214990238_3761fefec2_b.jpg
Mithrász (Nap) a kozmikus tojásban a teste köré tekeredő kígyóval, a zodiákuson belül. A tojás maga az EGY, miként az angolban a tojás EGG.
                           EGG = 5+7+7 = 4+14+1 = DNA
                              A DNS-t a Nap hangolja át.
                        http://www.eyeofsiloam.com/Varanasi/BenjaminRaves/2011%20Sendai%208.9%20Earthquake/EndGame/SanVitale/mithras-judgment-day.gif
                       Mithrás zodiákus a bikában a Szíriusszal
          http://lh5.ggpht.com/_6hgSmco4R9M/SZYgKFia_EI/AAAAAAAAAn4/0ABKnlig2QE/10_Mithra_Sirius_Zodiac_thumb%5B3%5D.gif?imgmax=800
2012-ben, mikor lejár a Maja naptár beszüntetik (?) a Plejádok területén való bika ledöfését. A Plejádok közt található Maia.
http://www.thehiddenrecords.com/images/pleiades%20web.jpghttp://www.daviddarling.info/images/Pleiades_labeled.jpg
 
                    http://lionsofzion.files.wordpress.com/2011/10/orion-taurus-pleiades.jpg
A Plejádok és a SZER-ELEM bolygó/csillag, a Vénusz 2012-es kapcsolatáról már írtam a Jupiter-Vénusz-tranzit 2012 / 2 cikkben.
A Nap felé repülő sas a feltámadás és a mennybemenetel szimbóluma.
Nap felé repülő sast láthatunk a Hancock filmben Will Smithel. Hancock lakókocsiján pedig a 2012-vel lezáródó Tonatiuh naptárkövét.
              http://www.variety.com/graphics/photos/_storypics/hancock.jpg
              http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/hancock_tonatiuh.jpg?47601481        
Will Smith 2012-ben játszódó filmjében, a Legenda vagyokban pedig láthatjuk az ANNA nevü hölgyet kék madarakkal, amit behelyeztem a Az idők végezetén - az aratás 1 cikkbe. Will felfut a lépcsőn Annát szólitva. Will Smith a pincében genetikai kísérletet folytat, hogy a holtak ismét visszaváltozzanak emberré, vagyis feltámadhassanak.
http://4.bp.blogspot.com/_YKPd1gUPBrw/SyXYnZdXZxI/AAAAAAAADns/vwPnp8zmFWE/s320/iamlegend28.jpghttp://i246.photobucket.com/albums/gg90/SecretSunBlog/IAL-OS05.jpg
                      http://2.bp.blogspot.com/_YKPd1gUPBrw/R2gM2kgprJI/AAAAAAAAAGo/izjwyWqW_sw/s320/osiris06.gif
Ozirisz történetében Szetnek 72 segédje van ugyanis a lélek mérhető súlya 0.072 gram, amit Dr. Becker Martens által vezetett kutatócsoport, a berlini Műegyetemen derített ki. Írtam róla a Úton hazafelé 4 cikkben. Nem árt felhívni rá a figyelmet, hogy a 72-es szám a csakráknál is megjelenik. http://www.ditayoga.com/chakras.html
A Boszorkányvadászatban szereplő Ron Perlman - aki 2011-ben már Hórusz, aztán Isten (Ozirisz) -  Hellboy 2 filmjét Magyarországon forgatták. Az három részre szedett első korona egyik darabjának száma a filmben 777-es.
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/hellboy_2_-_777-es_korona.jpg?17592816
Ron Perlman volt 2010-ben “Doctor Double X”, vagyis XX, a “BATMAN: BÁTOR ÉS VAKMERŐ” animációs filmsorozatban.
Tarotban az XX az ítélet, vagyis a holtak feltámadása. Jézus az Út, és Jézus hite szerint az Orionba ment fel, amely csillagkép Egyiptomban Ozirisz, az ősmagyaroknál pedig Nimród. Itt található a 3. szem energetizátora, a Bellatrix is.
   http://www.learntarot.com/bigjpgs/maj20.jpghttp://www.clchungary.com/_content/images/products/Large/3943.jpg
Nicholas Cage Boszorkányvadászat filmjét egy 4 AEON korszakot jelölő könyv (zodiákus 4-es felosztása) felnyitásával kezdik, aztán áttérnek a képkockák i.sz. 1235-re, amely év persze véletlenül 777 évre esik a 2012-es évtől. Nicholas Cage másik, Képlet címü  filmjével pedig megjelölték a 2010. április 20-ai katasztrófát a Mexikói öbölben, amely 777 napra esett a 2012-es Vénusz-tranzittól.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/boszorkanyvadaszat_-_1235_es_a_konyv.jpg?34179743
A Boszorkányvadászat filmben láthatjuk Ron Perlmant, amint közrefogja a démon és elégeti, akárcsak a kundalínit megjelenítő ábrázolás, amit bemutattam a Börtön rOCk cikkben is.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/ron_perlman_kundalini.jpg?52425199
A filmben Salamon könyvével űzik ki a Démont az ANNA nevü hölgyből, aki ugyebár a pentagrammában állt. Anna a két keresztes lovag, Cage és Perlman sírjánál, a sírba szúrt keresztet formázó kard előtt mondja csak ki a nevét. Teszi ezt pont ott, máskor nem. A kardon pedig az oktogonban kígyón álló madár, talán sas.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/kicsi/boszorkanyvadaszat_-_anna_es_a_kard.jpg?86883193
Mint írtam a Vízöntőbe lépés a 4 AEON korszakban a Bikából a Sasba való átlépést jelöli. A kígyó ezen esetben a Tejút maga. miként azt a Scherlock Holmes filmben is láthattuk egy a Vénuszt jelölő Pentagram közepén a 4 AEON-al.
http://2.bp.blogspot.com/_DeutwC_pLZ0/S9ZoDbNUYeI/AAAAAAAAEGE/MlqwlKfK2I0/s1600/vlcsnap-10184702.png
http://2.bp.blogspot.com/_DeutwC_pLZ0/S9Zn80VK11I/AAAAAAAAEF8/46_bwvigcXY/s1600/vlcsnap-10184292.png
A pentagram közepén egy X, ami a kék szfinxes szerencsekerék Tarot. 2011 júliusában pedig a Hupikék törpikékben láthasz kék Szfinxet, vagyis megjelölték a Szerencsekerékből kikerülés/Feltámadás időpontját. A Szfinxnél egy Tau van, ami a Kereszt vagy keresztút. A Szfinx egyébként keletre, a felkelő Nap, minden nap újra és újra feltámadó Nap felé néz.
http://www.paganpoet.com/images/Deck/10.jpghttp://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/blue-sphinx.jpg?77168655
Napjainkban ugyanaz a keresztes hadjárat folyik, mint a múltban, csak manapság WAR ON TERROR címszó alatt. Akkor kardokkal vívták a csatát, most kézifegyverekkel, rakétákkal, stb-vel. Akkoriban a judeo-keresztény/katolikus egyház irányítása alatt folyt az Isten nevében folytatott, embertestvéreinket másvilágra küldő hadjárat, agymosott zsoldos lovagokkal, napjainkban pedig szintén agymosott zsoldosokkal, de ők már katonák. Az egyházi kapcsolatot korunkban persze nem nyilvánítják ki. Mindez a harc azért folyik, hogy eltüntessék a pogánynak cimkézett vallások nyomát. Ez volt látható Irakban is, ahol az olaj csak egy eszköz/indok volt. Ugyanez a nyomeltüntetés volt tapasztalható az Aztékoknál is, ahol az arany volt az ürügy. De mint a naptárkő is jelzi, a mayának/illúziónak/álomidőnek hamarosan vége szakad. Tudják ezt a Nasa-nál is, ugyanis az űrsiklós/ISS-es (ISIS) rituális játékukban éppen a Columbia (GALAMB) lelövése és a naptárkő lejárati idejének araymetszési pontjánál ürítették ki az ISS-t, amihez pedig hozzáfűzték, hogy csak a vészharangok megkongatása volt. Írtam róla a http://hajnalhasadas.hupont.hu/41/a-nasa-es-az-osszeeskuvok-titkos cikkben.
Obama egyébként 1260 napra 2012 dec. 21-től találkozott először a pápával, amit felraktam a youtube-ra is http://www.youtube.com/watch?v=0sM5QqpWq6g
Salamon pecsétjében megtalálható a 333, az okkult író, Blavatsky könyvében (Isis Unveiled). Ron Perlman fegyverén pedig a Hellboy borítóján szintén a 333-as számot láthatjuk, ami a héber gemátriában a kundalíni megfelelője.
                        
                             http://2.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/TClLGVjlyvI/AAAAAAAAI5A/0eUfBtr8Pn8/s1600/hellboy_two_ver7.jpg
http://4.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/TClLiKOEuQI/AAAAAAAAI5I/OoAfHZbjv6g/s1600/Hellbou+Big+Baby.bmphttp://2.bp.blogspot.com/_5Mty79uDgy4/TMtGyyWeq1I/AAAAAAAADQk/1EptmCaun_w/s200/blavatsky333.jpg
Valami nagy (BIG) jön, ahogyan azt a Hupikék törpikék bemutatójában is láthattuk. El is modják, hogy KÉSZÜLJ FEL!

                                   folytatás a hármasban
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 226
Heti: 1 547
Havi: 10 439
Össz.: 3 501 694

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdet és vég kapujában 2
Hajnalhasadás - © 2008 - 2024 - hajnalhasadas.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »