Hajnalhasadás

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

Nos, az előző részben írtam nektek az évekkel ezelőtt a Naprendszerünkön belül történt esetekről.

Most megmutatom mi a helyzet 2010-ben, napjainkban. Összeszedtem erről az esetről amit tudtam.

Először is Arthur C Clarke élete utolsó műve az Időodisszeia sorozat.
Ennek utolsó, befejező részében leírja, hogy a fénylények, vagyis az elsőszülöttek állnak mindennek a hátterében, és a háborúzgatás, birodalmak építése csak figyelemelterelés.
Valójában bolygóméretű űrhajókról írt, és meglepő módon belevonta a regényébe, hogy ezek a lények állnak minden csillag instabilitása mögött.

 

Akkor most az események:

2010 január 18 tájékán, több internetes portálon jelent meg a hír, hogy a NASA SOHO felvételek alapján, Napunk mellet több bolygó méretű objektum kering. Mikor ezt megtudta Colin Andrews neves gabonakör szakértő, írt egy levelet a NASA-nak, hogy mik ezek az objektumok. A NASA egyik embere viszzaírt, hogy pixelhibák, és a SOHO-ból történő be és kitömörítés során keletkeznek míg a Földre ér, de felvetették, hogy lehetséges még az is, hogy a kozmikus sugárzás vagy egy töltött részecske eléri az érzékelőjét a fényképezőnek és ezért keletkezhetneknek ilyen hibák a képekben.

Forrás, ha részletesebben akarod látni a NASA levelét:

http://www.colinandrews.net/SolarSpheres-02.html

 

Nassim Haramein, akinek van egy majd 8 órás felvett előadása, bemutatja az elméletét, hogy a hatalmas UFO-k a Nap napfoltjait (fekete lyukait) használják egyfajta dimenzióportálnak, vagyis belerepülnek ezekbe térugrásra, vagy dimenzióugrásra, mint ahogy a szingularítás elmélete jósolta.

Nassim Haramein elméletének egy részlete a napfoltról megtalálható itt:

http://www.examiner.com/x-2912-Seattle-Exopolitics-Examiner~y2010m1d27-Giant-UFOs-around-the-Sun-NASA-claims-malfunction-physicist-says-giant-ET-UFOs-use-Suns-star-gate

Vagy itt:

http://www.youtube.com/watch?v=Y-49vUWWWsU&feature=player_embedded#!

Térjünk vissza a Nap körüli objektumokhoz:

Bemutatásra került két új fényképezési eljárással készült felvétel Február 3-án a Coast-to-Coast rádió show-ban Ron Steward és Ron Nussbeck által, erre Haramein kijelentette a felvételekről, hogy nem lehet egykönnyen megmagyarázni, hogy amit a képeken látunk az konvertálási hibajelenség, vagy egy rendhagyó objektum.

A NASA-nak ellentmond ez a felvétel. Az egyik objektum útját követi nyomon. Így a pixelhiba elvetve (legalábbis számomra és sokak számára):

soho

(Pár képet még összeszedtem. Lehet még többet is, de itt ennyi most elég)

soho2

2010.02.08:

soho3

2010 Május

soho4

2010 Június 7-i felvételek:

http://www.youtube.com/watch?v=T8UhK-yUcL0

Nagyméretű kép (kínai obszervatórium készítette) Képet nem rakom ki csak a linkjét mert nagyban kell látni, itt meg helyszűke miatt, ez nem kivitelezhető:

http://sun.bao.ac.cn/hsos_datas/full_disk/h-alpha/2010/05/01/HrHa1005010527fullc.jpg

Még egy:

http://cg-love.com/image-2CBF_4BE73A95.jpg

Egy rádiós felvétel, a Kevin Smith Show-ból James Horak-al beszélnek 2010 február 24-én. Lefordítottam ahogy tudtam magyarra, hogy nagyjából tudjátok miről van benne szó(ez nem a teljes, pár srác vágta össze. A teljes, kettő linkel lejjebb):

http://www.youtube.com/watch?v=jOX-lS1RnJw

Az első része, ebben nincs interjú:

http://www.youtube.com/watch?v=KO-l2JCPfy8

A teljes rádiós műsort meghallgahatjátok itt, de ez csak angol:

http://www.youtube.com/view_play_list?p=5EC17AF3DF67F97C

2006 Januári Színes UFO-ban található egy cikk ahol arról írnak hogy a Napunknak van egy bizonyos védőburka ami esélyt ad az életre a Föld nevű bolygón, más megfigyelt Napokkal vagyis Csillagokkal ellentétben. Ugyanis a megfigyelt Napok a mi Napunknál jöval többszörös sugárzást bocsátanak ki a csillagközi térbe.

Ezt a burkot elnevezték Szücs Róberték PSZ gyűrűnek.

A cikkből kiemelnék nektek egy darabot:

"Ha tehát mi most egy kicsit szabadjára engedjük a fantáziánkat, akkor elgondolkozhatunk azon, lehetséges-e, hogy a PSZ gyűrűket egy kozmikus szupercivilizáció tagjai hozták létre, abból a célból, hogy megvédjék a Föld felszínét a Napból érkező gyilkos sugárzástól. Ez a kozmikus beavatkozás akár már százmillió évekkel ezelőtt is megtörténhetett, de lehetséges, hogy ezek a szuperlények már ott bábáskodtak néhány milliárd évvel ezelőtt, a naprendszer kialakulásánál is.

Az mindenesetre tény, hogy létezik egy kozmikus pajzs, ami egyedülálló módon védelmezi a naprendszer bolygóit, a központi csillagból érkező gyilkos sugaraktól."

 

Hogy igaziak e az objektumok vagy sem, és védelmezik kezdetektől fogva a bolygót a Napunktól, vagy csak higgyünk egyszerűen a sok mindenben hazug NASA-nak, ezt mindenkire magára hagyom. Mindenesetre nagy a csend ez ügyben mostanában, a NASA ez ügyben többet nem nyilatkozott, és még az is furcsa, hogy 2010 a kapcsolat éve és a pont 2010 januárjában lett belőle hír.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 179
Tegnapi: 304
Heti: 1 566
Havi: 6 373
Össz.: 3 508 856

Látogatottság növelés
Oldal: Idegen objektumok a Naprendszerben 2
Hajnalhasadás - © 2008 - 2024 - hajnalhasadas.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »